A hónap témája: Cukorbeteg világnap

Ahogy korábbi cikkünkben is írtuk, hamarosan eljön a Cukorbetegek világnapja, amikor is a figyelem középpontjába kerül maga a betegség, a megelőzés, a betegség szövődményei és a cukorbetegség kezelése. Első alkalommal 1991-ben rendezték meg ezt a ma már több mint 350 millió embert világszerte összekapcsoló eseményt.

A Világnapot a Nemzetközi Diabetes Szövetség (IDF) és tagszervezetei rendezik szerte a földön, november 14-én. Hogy miért pont ezen a napon ünneplünk? Frederick Banting ezen a napon született, aki kollégájával Charles Besttel közös munkájuk folyamán jutottak el az inzulin 1922-es felfedezéséhez.  A Diabétesz Világnap 2007-től az ENSZ által felügyelt és támogatott Világ Egészség Nap.

2016-ban az IDF harcba hívja a cukorbetegeket és hozzátartozóikat, valamint az egészségügyi szakembereket, hogy a „Lássuk a diabéteszt!” szlogen értelmében minél nagyobb figyelmet kaphasson a  cukorbetegség és a szemszövődmények ügye.

Számos szervezet rendezvényeket tart a hónap folyamán, ahol az érdeklődőknek szűréseket és tájékoztatást kínálnak.  Így tesz Szentesen az Egészségfejlesztési Iroda is november 26-án délután 14:00-17:00 óráig a Dózsa házban, ahol érdekes programok várják a résztvevőket.

Már most bújja át a szakácskönyvet és kutasson diabetikus süteményreceptek után, hiszen diabetikus sütiversenyt rendezünk. A legfinomabb sütemények készítői, értékes ajándékutalványt nyerhetnek. Süsse meg és hozza el a Dózsa házba november 26-án délután 14:00 órára.

A nyertesek kihirdetése előtt Dr. Földesi Irén főorvosnő előadását is meghallgathatják, valamint a helyes lábápolásról Bartucz Ildikó mesél majd. Velünk lesz dietetikusunk, Kovács Zsoltné Mariann is, aki hasznos étrendi tanácsaival segítséget nyújt a mindennapi diéta betartásához. Akik még nem ismernék az Egészségfejlesztési Iroda szolgáltatásait, egy rövid tájékoztatót hallgathatnak meg erről is.
Egészségtotó hibátlan kitöltése esetén apró EFI ajándékokat is nyerhetnek a résztvevők.

Ezután egy kis tornára invitáljuk a résztvevőket, ugyanis átmozgató tornát is kipróbálhatnak az érdeklődők. Ezután az egész rendezvény alatt összegyűlt szavazatokat összeszámoljuk és kihirdetjük a Diabetikus Sütiverseny győzteseit.

Szeretettel várunk minden cukorbeteget, hozzátartozót, szakembert, aki valamennyire is érintettnek érzi magát a témában.

Mit nevezünk diabetikusnak?
A „diabetikus élelmiszerjelölést megszüntető EU-rendelet 2013. júliusában lépett hatályba. A rendelet érvénybe lépésével a megszokott jelölésű termékeken már csak a rajtuk levő tápérték jelölésből és tápanyag-összetételre vonatkozó tájékoztatásból lehet kideríteni, hogy cukorbetegek fogyaszthatják-e vagy sem az adott árut.
Diabetikus süteményünk elkészítésekor figyeljünk arra, hogy a felhasznált liszt teljes kiőrlésű legyen, ha lekvárral töltjük, alacsony cukortartalmút válasszunk, valamint a hagyományos nem diabetikus termékeknél alacsonyabb legyen a glikémiás indexe. A glikémiás index az élelmiszerek fontos jellemzője, mely 0-tól 100-ig egy számmal jellemzi őket, aszerint, hogy mennyire és milyen gyorsan emelik meg a vércukorszintet.

A diabetikusként jelzett készítmények nagy része nem szénhidrátmentes, sok esetben még csak nem is alacsony szénhidráttartalmú. Ha alacsony szénhidráttartalmú, akkor is érdemes figyelni az energiatartalmára, mert lehet, hogy magas fehérje- (pl. szójaliszt, mandulaliszt, kókuszliszt esetében) vagy zsírtartalma miatt az ajánlott szénhidrátmennyiség mellett több energiát tartalmaz.
A cukorbetegek által fogyasztható termékekből sem lehet korlátlan mennyiségben enni, az étkezésenként ajánlott szénhidrát mennyiségre figyelni kell! Épp ezért értelmezik úgy, hogy a „diabetikus” termékjelölés félrevezető.

Tehát várjuk Önöket 2016.11.26-án szombaton 14:00-17:00 között a Dózsa házban, ahol ingyenesen vehetnek részt a rendezvényen. Ha nyereménnyel szeretnének gazdagodni, nevezzenek be otthon sütött, saját készítésű süteményükkel a diabetikus süteményversenyre.

Czakó-Kádár Viktória